Bokréta Bölcsőde

Bemutatkozás

A Bokréta Bölcsőde több évtizedes múlttal rendelkező intézmény. Kispesten az Ady és Üllői út között helyezkedik el, megközelítése könnyű, környezete parkosított. Intézményünk 1979. május 2-án nyitott, a lakótelepi építkezés első ütemében, 2010. októbere óta 72 férőhellyel üzemel.

Az alapellátás mellett külön díjazás ellenében egyéb szolgáltatásunkkal is segítjük a családokat. Időszakos gyermekfelügyeletet biztosítunk olyan családok számára, ahol a gyermek egyébként nem jár rendszeresen bölcsődébe, de a szülő elfoglaltsága miatt időnként biztonságos és szakszerű felügyeletet igényel.

Bölcsődénkben fokozott figyelmet fordítunk a gyermekek önállósodására, valamint készségeik, szokásaik és kapcsolataik fejlesztésére. Ennek érdekében az étkezési és alvási időn kívül egész nap életkoruknak megfelelő játékok és mozgásfejlesztő eszközök állnak rendelkezésükre. Bölcsődéseink boldogan énekelnek, rajzolnak, festenek, gyurmáznak, ragasztanak a csoportszobákban. A tágas udvarokon, szabad levegőn játszanak.
Amennyiben az időjárás nem engedi a kinti tevékenységeket, bölcsődéseink az intézmény tornaszobájában töltik a játékidőt.

Bővebben

Aktuális hírek

GYEREKNAP 2026

Kedves Szülők! Szeretettel várjuk Önöket és kedves családjukat a 2026.06.05.-én (pénteken) 15.00-tól tartandó gyereknapi…

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET 2026/2027 NEVELÉSI ÉV

Kedves Szülők! Szeretettel meghívjuk a 2026/2027-es gondozási-nevelési évre felvett gyermekek szüleit a 2026.06.18.-án (csütörtökön)…

ÓVODAI beiratkozás

Kedves Szülők! Társintézményként szeretnénk az óvodai beiratkozásról is tájékoztatást adni, amelyről alább olvashatnak részletes…

Szolgáltatások

Az alapellátás mellett külön díjazás ellenében egyéb szolgáltatásunkkal is segítjük a családokat. Időszakos gyermekfelügyeletet biztosítunk olyan családok számára, ahol a gyermek egyébként nem jár rendszeresen bölcsődébe, de a szülő elfoglaltsága miatt időnként biztonságos és szakszerű felügyeletet igényel.

Bölcsődénkben sószobát alakítottunk ki. A Somadrin klímaoldat kedvező hatással van a
légzőszervekre. Hozzájárul a jó közérzet, jó egészségi állapot fenntartásához, ezért az őszi-téli időszakban rendszeresen használják a bölcsődéseink szüleik engedélyével. Délutánonként is igénybe vehető az ingyenes szolgáltatás.

Munkatársak

Bölcsődénkben a kisgyermekek zavartalan ellátását szakképzett kisgyermeknevelők végzik lelkes bölcsődei dajkák segítségével.

Telephelyvezető: Harnosné Horváth Zsuzsanna
Telephelyvezető helyettes: Neumár György Jánosné
Gyermekvédelmi felelős: Kalmár – Lánczy Eszter
Bölcsőde gyermekorvosa: dr. Földi Katalin
Élelmezésvezető: Kovács Dorina

I-es egység kisgyermeknevelői

Bagoly csoport:
Czipné Metszősy Margit
Palócz Szabina

Katica csoport:
Binder Erika
Bojtor Józsefné (Piroska)

Bölcsődei dajka:
Jeneiné Tóth Fanni

II-es egység kisgyermeknevelői

Méhecske csoport:
Pataki Anna (Panka)
Kányási Zsoltné (Borika)

Pillangó csoport:
Geiger Edina
Szalai Ágnes Erika

Bölcsődei dajka:
Benisné Fenyvessy Katalin

III-es egység kisgyermeknevelői

Süni csoport:
„A” szoba:
Mészáros – Tajti Viktória
Forgács Kata

„B” szoba:
Gulyásné Nagy Anita
Antal Norbertné (Böbe)

Bölcsődei dajka:
Kalmár Mária Magdolna (Magdika)

Fregoli kisgyermeknevelő:
Kalmár-Lánczy Eszter

Konyhai munkatársak:

Szakács: Blesz László

Konyhalányok:

Szigeti Mária, 

Farkasné Sztanyek Tünde

Kézbesítő, bevásárló: Fidler Anita

Mosónő: Szűcs Eszter

Kertész: Farkas Márk László

Kapcsolat

Megközelítés

A Bokréta Bölcsőde az Ady Endre út és az Üllői út között található.
A Határ úttól 
az Üllői úton az 50-es villamos Corvin krt. megállójától kb. 3 perc gyalog.
az Ady Endre úton a 42-es villamos Corvin krt. megállójától 4 perc gyalog.

Köki termináltól gyalogosan kb. 15 perc

Kapcsolattartók

Harnosné Horváth Zsuzsanna
Telephelyvezető

Telefon: 06 20 326 7485; 06 1 282 9689
E-mail:  bokreta@bolcsode.kispest.hu

Neumár György Jánosné
Telephelyvezető helyettes

Telefon: 06 1 282 9689
E-mail: bokreta@bolcsode.kispest.hu