Beszoktatás

Kedves Szülők!

Szeretnénk a beszoktatásról megosztani pár gondolatot, hogy az estlegesen felmerülő kétségeiket, nehéz érzéseiket megpróbáljuk oldani. Átérzzük ennek az időszaknak a nehézségét. Sokat segíthet, hogy meg tudja fogalmazni, miért is van szüksége a családnak a bölcsődére. Ennek rengeteg oka lehet (nemcsak az, hogy vissza kell menni dolgozni), fontos, hogy ezekkel tisztában legyenek és ha ezt tudják, akkor már hitelesen közvetíthetik gyermekünk felé is.

Véleményünk szerint a legfontosabb, hogy a beszoktatás során mondják el és osszák meg a kisgyermeknevelőkkel (bölcsődevezetővel) kérdéseiket, kéréseiket, esetleges aggodalmaikat.

A szülővel történő fokozatos beszoktatásnál a családdal való együttműködés kerül a fókuszba. Szeretnénk megismerni a családokat, elnyerni a bizalmukat, hisz ez az együttműködő kapcsolat alapja. Ezt a célt szolgálja a családlátogatás is, melyre lehetőség szerint a beszoktatás előtt kerül sor. Fontos, hogy a szülők megbízzanak a kisgyermeknevelőben, mert a gyermekük egész napos gondozását-nevelését fogják rábízni.

A célunk, hogy a kisgyermek biztonságban és jól érezze magát a bölcsődében, ahol szerető és elfogadó közegben, szakmailag képzett kisgyermeknevelők segítik a fejlődését.

A beszoktatás során a szülő jelenléte biztonságot ad a kisgyereknek, megkönnyítve ezzel az alkalmazkodást.  A gyermek és a kisgyermeknevelő közötti érzelmi kötődés kialakulása segíti a gyermeket az új környezet elfogadásában, mérsékli a stressz reakciók (pl. nyugtalanság, sírás, étkezési, alvási nehézségek) súlyosságát, időbeni elhúzódását. A fokozatos beszoktatás azt jelenti, hogy a gyerek nem azonnal kerül a bölcsődébe, hanem fokozatosan szoktatjuk új környezetéhez, szülei (nagyszülei) segítségével. A módszernek legfontosabb meghatározója, az idő fokozatos növelése, mert ezáltal könnyebben fogadja el új környezetét a gyermek és a szülőtől való elválás is fokozatos. Időtartama legalább két hét, de szükség esetén ennél több is lehet.

A szülő és gyermeke fogadása először játékidőben történik. A kisgyermeknevelő megismerteti a bölcsőde személyi és tárgyi környezetét és a napirendet a szülővel és a gyermekkel. Kezdetben a szülő elégíti ki a gyermek szükségleteit, a kisgyermeknevelő megfigyel és fogadja a gyermek kezdeményezéseit. A kisgyermeknevelő fokozatosan átveszi a gondozási műveleteket a szülőtől, a szülő megfigyel. A gyermek bölcsődében való tartózkodási ideje fokozatosan nő, vele arányosan a szülő bölcsődében tartózkodási ideje csökken.

Segítség a beszoktatás időszakára

Egy kis útmutatót szeretnénk adni a szülők számára, arra vonatkozólag, hogy a beszoktatási időszakban hogyan tudják segíteni gyermeküket. Az első 3 napon a szülő látja el az összes gondozási műveletet a gyermekével kapcsolatban. A játék helyzetekben Ő felügyeli és segíti gyermekét, a kisgyermeknevelő a közös játékukba kapcsolódik be A szülő-gyerek kapcsolaton keresztül próbáljuk minél mélyebben megismerni a gyermek viselkedését egy-egy helyzet és tevékenység során. A szülő úgy tud segíteni gyermekének, hogy együtt fedezik fel, ismerik meg a környezetet és a gyermek érzi, hogy a szülő bízik a kisgyermeknevelőben. Ha a gyermek nehezen oldódik, visszahúzódó, akkor jó, ha a szülő próbálja valamilyen játéktevékenységbe vonni Őt.

Ha a kisgyermeknevelő azt javasolja a szülőnek, hogy búcsúzzon el gyermekétől és rövid időre menjen ki a csoportból, akkor kérjük a közös, szülők számára fenntartott helyen türelmesen várakozzon. A kisgyermeknevelő ezalatt az idő alatt a beszoktatós kisgyermekkel foglalkozik. Arra sok esetben sem módja, sem lehetősége nincs, hogy pár perc elteltével kimenjen és tájékoztassa a szülőt. Megértjük, hogy nagyon nehéz a várakozás és az információnélküliség, ám mindez azért történik, mert a gyermekük ezalatt kiemelt figyelemben részesül. A kisgyermeknevelő mindent megtesz azért, hogy a gyermek biztonságban és jól érezze magát. Elsődlegesen a gyermek igényeit szolgálja ki és minden esetben csak ezek után fogja a szülővel megosztani a gyermekkel kapcsolatos információkat, ám ezt minden alkalommal, kimerítő részletességgel megteszi.

Fontos az is, hogy ha már hosszabb időt töltenek a gyerekek a csoportban, a szülők pedig csoporton kívül, akkor nagy kihívást jelenthet a szülőknek az udvaron játszó gyermek játékának megfigyelése. Ezekben az esetekben kérjük tartsák szem előtt, hogy ha mégis meglátja Önöket gyermekük, az nagy nehézséget fog jelenteni számára. Ezt a helyzetet nehezen tudja megérteni, lehet, hogy sírni kezd és elkeseredik.

Azt szeretnénk kérni, hogy a szülő kizárólag a saját gyermekével kezdeményezzen kapcsolatot és a gondozási tevékenységekben is eszerint járjon el.

Továbbá szeretnénk kérni, hogy a mobiltelefonjukat halkítsák le és lehetőség szerint ne használják. Ha mégis szükséges telefonbeszélgetést bonyolítani, azt kérjük röviden tegyék.

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy fényképet KIZÁRÓLAG a saját gyermekükről készíthetnek. A fényképeken más kisgyermek nem szerepelhet. Ennek betartása kötelező!

Az alábbi táblázat a beszoktatás menetét tartalmazza, melyet a szakmai ajánlások figyelembevételével készítettünk. A beszoktatás során a kisgyermek egyéni igényeihez alkalmazkodva lehetnek eltérések. Bármilyen kérdésük merül fel a beszoktatással kapcsolatban, keressenek bizalommal!

Beszoktatás menete:

1. HÉT
Napok Időtartam Szülő Kisgyermeknevelő
1. nap 10:00-11:00 óráig 1 óra Gyermekével érkezik a bölcsődébe, ismerkednek a tárgyi és személyi környezettel. A családtag és a gyermek fogadása játékidőben. Megfigyeli az egyéni sajátosságokat, a gyermek szokásait, a szülői attitűdöt.
2. nap 9:30-11:00-ig    1,5 óra Gyermekével érkezik a bölcsődébe, megkínálja tízóraival, a gondozási tevékenységet végzi. Figyeli a szülőt gyermeke gondozása közben, érdeklődik, folyamatosan törekszik a kapcsolatfelvételre a gyermekkel.
3. nap 9:30-11:00-ig        2 óra Gyermekével érkezik a bölcsődébe. A szükséges gondozási műveleteket a szülő végzi, de a kisgyermeknevelő a gondozási műveletek kezdeményezésével, nyit a gyermek felé. Figyeli a szülőt gyermeke gondozása közben, ha a gyermek együttműködő egyes gondozási tevékenységeket átvesz a szülőtől. Tízórait kínál.
4. nap 9:30-12:00 óráig 2,5 óra Gyermekével érkezik a bölcsődébe, a gondozási tevékenységek egy részét ő végzi, de már egyre többet átad a kisgyermeknevelőnek. A délelőtt folyamán egy rövid időre (10-20 perc) elköszön a gyermektől, majd a csoportból kilép, de a közelben marad, így a gyermek reakciójától függően visszahívható. Ebéddel kínálja a gyermekét, majd hazamennek. Figyeli a szülőt a gyermeke gondozása közben, de már egyre több gondozási tevékenységeket átvesz a szülőtől. Tízórait kínál. Megfigyeli a gyermek étkezési szokásait, a szülőt segíti az elválásban, a bölcsődei élet megismerésében.
5. nap 9:00-12:00 óráig    3 óra Gyermekével érkezik a bölcsődébe, a gondozási tevékenységeket a szülő jelenlétében a kisgyermeknevelő végzi, a szülő jelenléte biztonságot nyújt a gyermeknek. A délelőtt folyamán egy rövid időre (0,5-1 óra) elköszön a gyermektől, majd a csoportból kilép, de elérhető, ha a gyermek érzelmi állapota miatt szükséges, akkor visszahívható. Ebédnél a csoportszobában tartózkodik, majd megmutatja a gyermekének a jellel ellátott fektetőjét. A gondozási tevékenységeket teljes egészében átveszi a szülőtől. A szülő távozását követően megnyugtató, támogató odafordulással segíti a gyermeket az elválásban. A gyermeket a szülő jelenlétében ebéddel kínálja. A szülőnek referál a távolléte alatt történt eseményekről.
2. HÉT
Napok Időtartam Szülő Kisgyermeknevelő
6. nap 8:30 – órától Gyermekével érkezik a bölcsődébe, a gondozási tevékenységeket a kisgyermeknevelő végzi. A délelőtt folyamán hosszabb időre (1-2 óra) elköszön a gyermektől, de elérhető marad. Ebédnél a csoportban tartózkodik, majd ő fekteti le és altatja a gyermekét, ébredésnél jelen van. A gondozási tevékenységeket teljes egészében átveszi a szülőtől. A szülő távozását követően biztonságot nyújtva segíti a csoportba történő beilleszkedését. A szülőnek beszámol a délelőtti történésekről.
7. nap 8:00 – órától Gyermekével érkezik a bölcsődébe, megkínálja a gyermeket reggelivel, majd elköszön és elmegy. Ebéd után érkezik a gyermekért és segíti az altatásban. A szülő távozását követően segíti a gyermeket, végzi a gondozási tevékenységeket. Alváskor megfigyeli a gyermek alvási szokásait.
8. nap 8:00 – tól Gyermekével érkezik a bölcsődébe, kézmosás után bekíséri a csoportszobába, majd elköszön. Bölcsődén kívül tartózkodik. A kisgyermeknevelő fekteti le a gyermeket, ébredésnél a szülő jelen van. Uzsonnával kínálja. A szülő távozását követően figyel a gyermek szükségleteire, gondozási tevékenységeket végez. Ebéd után megpróbálja lefektetni a gyermeket, ha nem sikerül a szülő segítségét kéri.
9. nap 8:00 – tól Gyermekével érkezik a bölcsődébe, kézmosás után bekíséri a csoportszobába, majd elköszön. Ébredésre érkezik. Uzsonnával kínálja. A szülő távozását követően, egész nap ő gondozza – neveli a gyermeket. A napi történésekről beszámol a szülőnek.
10. nap 8:00 – tól Gyermekével érkezik a bölcsődébe, kézmosás után bekíséri a csoportszobába, majd elköszön. Abban az időben érkezik, amikor a gyermek haza fog menni. Ez az időpont lehet ébredés vagy uzsonna után, a család igényeihez igazodva. A szülő távozását követően annak érkezéséig a gyermek egyéni szükségleteit és a napirendet figyelembe véve látja el a gyermeket. A nap eseményeiről tájékoztatást ad a szülőnek.

A fenti beszoktatás minta, tájékoztató jellegű, a bölcsődei ellátás alapelveire épülve ad egy általános kiindulópontot, amelynek talaján a beszoktatás gyermekhez igazodó menete tervezhető. Fontos kiemelni, hogy éppen ezért nem minden gyermek esetében lehet alkalmazni, tekintettel arra, hogy az elválást és a beilleszkedést számos tényező befolyásolja. A gyermek reakcióit figyelve naponta a szülő és a kisgyermeknevelő megbeszélik a beszoktatás következő lépéseit. A teljes adaptáció körülbelül 1 hónap.

Kapcsolódó

1 %

Kedves Szülők! Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van rá, támogassák bölcsődénk alapítványát személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával. Az Önök felajánlása hozzájárul ahhoz,

Bővebben

Gyermeknap

Kedves Szülők! Szeretettel várjuk a bölcsődés, valamint a leendő bölcsődét kezdő illetve már óvodás korú gyermekeket és kedves családjukat 2026.

Bővebben

Szülői értekezlet

Kedves Szülők! Szeretettel meghívjuk a 2026/2027-es gondozási-nevelési évre felvett gyermekek szüleit a 2026. június 15-án (hétfőnön) 16:30 órától tartandó szülői

Bővebben